Interjúk : Grósz: Magamnak, a Fradinak és az Újpestnek is bizonyítanék! |
Grósz: Magamnak, a Fradinak és az Újpestnek is bizonyítanék!
100% Fradi 2005.11.15. 12:55
Mint arról már beszámoltunk, Grósz Róbert is aláírt klubunkhoz. A korábban Siófokon, Sopronban és Újpesten is szereplő játékos két évre kötelezte el magát a Ferencvároshoz.
Hogyan került szóba a neved a Ferencvárosnál? - Korábban dolgoztam együtt Vass Lászlóval, aki Siófokon volt edzőm. Ő ajánlott be László Csabának, mert szerinte a gyorsaságomat, harcosságomat ki lehetne használni a széleken. Eddig két felkészülési találkozón kaptam lehetőséget, László Csaba mindkettő után elégedetten nyilatkozott a teljesítményemről. Ezután szerződést ajánlottak nekem, amit örömmel elfogadtam. Sajnos a jelenlegi helyzetben nem kerülhető meg a kérdés: nem tartottak vissza az Üllői úti bizonytalanságról szóló hírek? - Nem. Nem a pénz miatt igazoltam az Üllői útra, fontosabb számomra az, hogy itt a szakmai stáb bízik bennem. Óriási bennem a bizonyítási vágy. Három fronton is szeretnék bizonyítani: magamnak, a Fradinak és az Újpestnek. Sajnos a Megyeri úton az utóbbi időben sérülés miatt már nem jutottam játéklehetőséghez, de az igazat megvallva akkor sem éreztem magam igazán jól, amikor még rendszeresen játszottam. Miért? - A közeg valahogy sohasem volt az igazi, emellett nem ott játszottam, ahol a legjobb teljesítményre képes vagyok. Mindig a védelem jobb oldalán kaptam lehetőséget, de a középpálya szélén jobban feltalálom magam. Ott gyorsaságom, harcosságom révén van keresnivalóm, a beadásaim után pedig veszély alakulhat ki a kapuk előtt. Az edzőmeccseken többször is sikerült jól "meghúznom" a szélt, a beadások is jól sikerültek, ezen erényeim talán a csapat hasznára lehetnek. Jól esett, hogy a felkészülési meccsen a szurkolók többször is megtapsoltak, néhány nap alatt is megéreztem, hogy az Üllői úton más az itthonitól eltérő közeg veszi körül a futballt. Mit vársz magadtól a következő időszakban? - A legfontosabbat már említettem: bizonyítani szeretnék. Ezt úgy tudom a legjobban elérni, ha folyamatos játéklehetőséghez jutok. Nem lesz könnyű dolgom, hiszen Bognár Zsolt is visszatért, de Takács Ákos az én posztomon is bevethető. Még az sem kizárt, hogy éppen emiatt a másik oldalon kapok majd szerepet. A Besztercebánya elleni meccsen is játszottam a baloldalon – korábbi csapataimnál is volt erre példa -, hiszen ott kevesebben vagyunk.
|