Hírek : Tíz emberrel álltak bosszút a tartalékok |
Tíz emberrel álltak bosszút a tartalékok
FTC.hu 2006.05.30. 16:52
Tartalékcsapatunk a mérkőzés nagy részében tíz emberrel játszva fölényes, 5-2-es győzelmet aratott szezonbeli utolsó hazai mérkőzésén a Tatabánya ellen.
Vépi Péter és Ebedli Zoltán a Szabó K.-Grósz, Szálkai, Budovinszky, Keller-Csepregi, Erős, Brettschneider, Ifj. Nyilasi-Zsivoczky, Horváth D. összeállításban küldte pályára együttesünket. Az első negyedóra nagy küzdelmet hozott, igazán veszélyes helyzeteket azonban nem. Aztán Brettschneider átadásával Nyilasi Tibor lépett ki a baloldalon, lefutotta védőjét, majd a kapust is becsapva gyönyörű gólt lőtt (1-0). Közben együttesünk tíz főre fogyatkozott, miután Grósz megkapta második sárga lapját, s így el kellett hagynia a pályát. Nem sokkal később újabb játékosunkat veszítettük el, Zsivoczky térdséülés miatt nem tudta folytatni a játékot A második játékrész elején Horváth Dávid is bevetette a vendégek kapuját, majd pár perc múlva tatabányai lőtt a tatabánya hálóba, de a mi hálónk is megzörrent, így alig tíz perc alatt 3-1-re módosult az eredmény. Aztán előbb Brettschneider, majd a csereként beálló Palásti lőhetett volna gólt - mindketten távolról próbálkozott -, végül azonban a mégis a vendégek voltak eredményesek.
|